2015. első bejegyzése – januári háttérképek

2015. első bejegyzése – januári háttérképek


Ma reggel mikor kinyitottam a szemem, arra gondoltam, hogy hihetetlen, de már 2015-öt írunk. A sok dolog mellett, ami még eszembe jutott a telefonomon történő böngészés közben, az egyik az volt: le kellene cserélni a decemberi háttérképet. Hoppá! Nos igen, … olvasásának folytatása

Péntek délután emlékére

Péntek délután emlékére


        Szerencsések voltunk pénteken, a nap is sütött, időnk is volt, így eltöltöttünk néhány órát az Erzsébet-kertben.                                         … olvasásának folytatása

Ma nem fog esni…

Ma nem fog esni…


Legalább is az előrejelzések szerint. Persze délután már dörgött az ég és zuhogott az eső. A csendesebb időben azért készült néhány fotó.   A napsütéses őszi fotók még váratnak magukra 🙂 

Szeptember első hétvégéjén


Várom már az őszt, a napfényben sütkérező faleveleket. A vadgesztenyéket a fények játékát. Korán felkeltem, majd kinéztem az ablakon és láttam, hogy a Nap nem tartott velem. Ugyan felkelt, de kényelmes visszament aludni a szürke felhők közé. Én azért elmentem a Deák térre, gondoltam szerencsém lesz. Nem lett, viszont esőcseppes gesztenyét sikerült: 2014.09.07 (5)Volt még rózsa és vadrózsa bokor is: 2014.09.07 (1) 2014.09.07 (2)

Mikor már otthon az ebédet főztem valami gyanús lett nekem. Napfény szűrődött be az ablakon. Gyorsan el is indultam a NyugatMagyarországi Egyetem Botanikus kertjébe egy rövidke sétára.2014.09.07. botanikus kertben (1) Itt már visszavonhatatlanul ősz van.2014.09.07. botanikus kertben (2) 2014.09.07. botanikus kertben (4) Csodálatos színekkel2014.09.07. botanikus kertben (5) 2014.09.07. botanikus kertben (6) 2014.09.07. botanikus kertben (7) Hangulatos sétautakkal2014.09.07. botanikus kertben (8) 2014.09.07. botanikus kertben (9) 2014.09.07. botanikus kertben (10) 2014.09.07. botanikus kertben (11) Mesés virágokkal2014.09.07. botanikus kertben (12) 2014.09.07. botanikus kertben (13) 2014.09.07. botanikus kertben (14) Romantikus kapuval:2014.09.07. botanikus kertben (15) 2014.09.07. botanikus kertben (16) 2014.09.07. botanikus kertben (18) Növényzetből nincs hiány 🙂2014.09.07. botanikus kertben (19)2014.09.07. botanikus kertben (20)2014.09.07. botanikus kertben (21)2014.09.07. botanikus kertben (23)2014.09.07. botanikus kertben (24)2014.09.07. botanikus kertben (25)2014.09.07. botanikus kertben (26)2014.09.07. botanikus kertben (22)

Séta az erdőben

Séta az erdőben


2013.10.23.-án a szüleimnél voltunk. A szokásos ködös reggelnek indult néhány bosszúsággal, de bíztunk a napsütésben. Valamivel ebéd után meg is érkezett, így sétálni indultunk a közeli erdőbe. Anyuék nem nagyon szeretik, ha őket fotózom, de azért szoktam egy-egy képet lesből … olvasásának folytatása