Első fotókiállításom

Első fotókiállításom


2013. november 22.-én megnyitottuk életem első fotókiállítását. A távol maradóknak ígértem egy összefoglalót. Mivel többnyire én nem tudtam fotózni, így mások fotói is láthatóak lesznek. Úgy érzem nagyon jól sikerült és itt köszönöm meg a segítséget és a támogatást a … olvasásának folytatása

Háttérképek – 2013 december

Háttérképek – 2013 december


A már-már szokásos indafotós pályázatra ismét elkészültek a háttérképek. Ezen pillanatban még nem tudom, hogy melyiket is teszem a gyűjteménybe, melyik lenne leginkább a megfelelő. Egyenlőre csak nagyon köszönöm Szénási Ferinek ismételten a segítséget.

Indafotósok látogatása a nem éppen napfényes Sopronban.

Indafotósok látogatása a nem éppen napfényes Sopronban.


A kiállításom apropóján egy nagyon kellemes meglepetésben volt részem. Indafotós barátaim eljöttek és megnézték a képeimet és kávéztunk és sétáltunk, majd együtt ebédeltünk Sopronban. Próbáltam egy picike részét megmutatni Sopron szépségének. Sokáig én nem is fotóztam, de aztán nem bírtam … olvasásának folytatása

Novemberi napsütés

Novemberi napsütés


Nos igen, ősz van már nagyon és óraátállítás is volt. Így komoly küzdelmek árán tudunk csak napfényhez jutni. Nem volt ez másképp ma sem. Rohantam munka után Benikéért, akit előbb kikértem, majd néhány szendvics társaságában elindultunk a Károly-kilátó felé. Nem … olvasásának folytatása

Érzéseket és hangulatokat próbálok megörökíteni úgy, ahogy én látom…

Érzéseket és hangulatokat próbálok megörökíteni úgy, ahogy én látom…


Elérkezett ez a pillanat is az életemben. Sok mindenkinek tartozom köszönettel, akik időt és fáradtságot nem sajnálva segítettek a képek válogatásában, véleményezésében vagy egyszerűen csak megnézték szinte naponta az új képeimet, olvasták a blogomat. A családomnak és a barátaimnak, akik … olvasásának folytatása