Tizenkét óra kikapcsolódás – Tihany

Tizenkét óra kikapcsolódás - Tihany

Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen remek nap lesz. Judit egy hirtelen ötlettel állt elő dél körül: Anconai szerelmesek – Tihanyi Szabadtéri Játékok keretében látható lesz, nézzük meg. Gondolkodtam, de valahogy annyira elképzelhetetlennek tűnt, hogy  délután kettőkor elindulunk és éjszaka majd hazajövünk. Aztán a körülmények is úgy adódtak, hogy szabad volt az út. Tévedések nélkül odaértünk és gondoltam is, milyen jó, hogy fürdőruhát is vittünk. Persze közelebb érve a parthoz láttuk, hogy még állóhely sincs. Elképesztő tömeg volt. Vettük is az irányt tovább. Parkolóhelyet találván elindultunk felfelé, mindenütt kézműves kirakodók voltak. Megcsodáltuk a kilátást hosszasan. Azután én a Rege cukrászdába szerettem volna menni, mivel egyszer régen ott már ittam egy kávét és nagyon tetszett az a terasz.

2013.08.19. Tihany (1) 2013.08.19. Tihany (2) 2013.08.19. Tihany (3) 2013.08.19. Tihany (4) 2013.08.19. Tihany (6) 2013.08.19. Tihany (7) 2013.08.19. Tihany (8) 2013.08.19. Tihany (9) 2013.08.19. Tihany (10) 2013.08.19. Tihany (11) 2013.08.19. Tihany (12)Elindultunk a kávézó felé, de egy nagyobb botlásom után volt egy kis rossz érzésem. Persze nem törődtem vele. Nézelődünk és fotózom. Csodálkozom, hogy ezt a részét eddig még nem is láttam Tihanynak, pedig milyen szép kis hely: 2013.08.19. Tihany (14) 2013.08.19. Tihany (15)Egyszer csak közelít felénk a férfi és kedvesen kér minket, hogy távozzunk, mert bezárná a kaput. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen szép kovácsoltvas kapu van 🙂 Kedvesen mosolyogtunk és kisétáltunk innen. A Rege cukrászda sajnos zárva volt, pontosabban zártkörű rendezvény volt. Sétálni indultunk és kerestünk egy pihenőhelyet még az esti előadás előtt. 2013.08.19. Tihany (13) 2013.08.19. Tihany (16) 2013.08.19. Tihany (17) 2013.08.19. Tihany (18) 2013.08.19. Tihany (19) 2013.08.19. Tihany (20)Echo Éttermet szúrtuk ki messziről, remek panoráma ígérkezett, így elsétáltunk ide vacsorázni:2013.08.19. teraszon (1) 2013.08.19. teraszon (4)_pt 2013.08.19. teraszon (5) 2013.08.19. Tihany (21) 2013.08.19. Tihany (22)

Vacsora után megkerestük a Belső-tónál a Bujtor István Szabadtéri Színpadot. A jegyünk félre volt téve, beállítunk a sorba és vártuk, hogy bejuthassunk. Közben már a hangpróba is nagyon tetszett és tudtuk, hogy jó döntés volt 🙂 Az előadás fergetegesen jó volt. ANCONAI SZERELMESEK zenés komédia két részben a Turay Ida Színház előadása. Az előadás elején megcsodálhattuk a naplementét, közben a teliholdat, majd a végére a tomboló szél letépte a díszletet. 2013.08.19. Tihany (23) 2013.08.19. Tihany (24) 2013.08.19. Tihany (25) 2013.08.19. Tihany (26)Mivel a vihar már lelkesen tombolt, így csak néhány gombóc fagyit ettünk Balatonfüreden, majd Veszprémben ittunk egy kitűnő kávét és hajnal kettő után már itthon is voltunk. Igazán kellemes fél nap volt 🙂

Reklámok

7 thoughts on “Tizenkét óra kikapcsolódás – Tihany

  1. Nagyon jó a bejegyzésed, tetszenek nagyon a képek. Ugye milyen szép kis hely??? Mi 6 napot voltunk ott, most jöttünk haza 20-án. Akár véletlenül még össze is futhattunk volna. Tényleg nagyon ügyes vagy a képekkel!!!! Így tovább!!!!
    Borosné Módos Emília

    • Örülök, hogy tetszik. Pedig tényleg oda-vissza úttal csak 12 óra volt az egész. Ha több időm lett volna, jobban körülnézek és hoztam volna még fotókat 🙂

  2. Visszajelzés: Tizenkét óra kikapcsolódás Tihanyban | Szeretlek Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s