Közlekedünk

Közlekedünk


Ma óriási hóesés volt. Havasesőként indult, aztán hatalmas hópelyhek hullottak az égből. Pillanatok alatt ellepte a várost a hó. Az ablakból néztem sokáig, aztán úgy gondoltam elindulok Benike elé a buszmegállóba. Míg vártam , fotóztam is néhányat miközben a hóesés … olvasásának folytatása

Havazik

Havazik


Ahogy a mesében. Csodálatos nagy hópelyhek szállnak alá az égből. Nem süvített a szél, nem tombolt a vihar, csak halkan, csendben, puhán hull a hó. Magam sem mertem megszólalni csak némán néztem és reménykedtem, hogy sokáig tudom még csodálni.  Lehetőségek: … olvasásának folytatása

Fagyott tavak

Fagyott tavak


Vasárnap mintha a végét rugdosta volna a tél… Legalább is 0 Celsius fok körül volt a hőmérséklet a sok mínusz után. Gondoltam, hogy a Fehér úti tó után, meg kell néznünk a többi tavat is a környéken, míg tart a … olvasásának folytatása

Az év második napján

Az év második napján


Csavarogni indultunk a Fehér úti tóhoz. Sajnos kevesebb hó maradt meg a tó körül, mint reméltem, ellenben a tó szépen be volt fagyva. Persze Benike a szélére be is merészkedett. Na meg egy ágba kapaszkodva a patakra is ráállt. A … olvasásának folytatása

Jég

Jég


Én szeretem a telet. Leginkább akkor szeretem, amikor télies. Persze főként fotózni, nem az autót kiásni és nem a hóbuckákat kerülgetni. Valahogy ilyenkor az erdőben jó sétálni, a tó körül, szóval a természetben lenni, nézni a havat, a jeget. Tegnap egy … olvasásának folytatása

Havas Erzsébet-kert

Havas Erzsébet-kert


Pénteken késő este hullani kezdett a hó. Néha gyönyörű nagy hópelyhekben. Már akkor is gondolkodtam, hogy a telefonos képeken kívül is jó lenne fotózni, de aztán máshogy alakult. Szombaton persze korán reggel kipattantak a szemeim és máris indultam. Hideg, de … olvasásának folytatása

Soproni erdőben

Soproni erdőben


Akár csodás napsütésre, akár sűrű ködre ébredek, szeretek a Soproni Hegységben sétálni. Valamiért ott szinte sosincs köd, vagy ha van is, akkor elsétálok Muck felé , ott már süt a nap. Így történt a múlt hétvégén is. Szombati sétám során … olvasásának folytatása

Novemberi háttérképek

Novemberi háttérképek


Mikor egyre hidegebb lett és már a távfűtést is bekapcsolták, akkor jutott eszembe, hogy háttérképeket is el lehet kezdeni készíteni, hiszen, mindjárt itt van november. Szerencsés volt olyan szempontból az október, hogy annyiféle időjárást láthattunk, hogy tudtam miből válogatni: napsütéses, … olvasásának folytatása

Részletek a tópartról

Részletek a tópartról


Nem csak a Világvégetó varázsol el, hanem a környezete is. Szeretek itt sétálni. Itt valahogy szebbek  a falevelek, estefelé is harmatos a fű és a nap is szebben süt 🙂 Növény, ami a vízben álló tuskóból nő ki: Tapló: Színek: A semmiben:  Függés A … olvasásának folytatása

Péntek délután emlékére

Péntek délután emlékére


        Szerencsések voltunk pénteken, a nap is sütött, időnk is volt, így eltöltöttünk néhány órát az Erzsébet-kertben.                                         … olvasásának folytatása