Esős kedd délután

Esős kedd délután


Egész nap esett, de valahogy még is varázsa volt az ablakon kopogó esőnek. Ezért aztán fogtuk az esernyőket és elindultunk a városba. Macskakövekkel lerakott Fő téren sétáltunk, aztán hirtelen ötletből még a Tűztoronyba is felmentünk.   

Havas Sopron fekete-fehérben

Havas Sopron fekete-fehérben


Felkérésre végre készítettem egy fekete-fehér sorozatot a téli Sopronról és néhány sort is írtam hozzá. Persze már teljesen aktualitását vesztette mire megjelent és akkor is csak egy órát volt látható, ezért döntöttem úgy, hogy akkor legyen inkább az én blogomban. … olvasásának folytatása

Erzsébet-kerti délelőtt


Nem is tagadhatnám, szeretem ezt a helyet. Szinte minden héten teszek itt egy rövidebb sétát. Valószínű azért is van így, mert munkába menet rálátok a parkra és elvarázsolnak a színei. Ilyenkor azonnal az jár a fejemben, hogy mikor sétálhatok itt … olvasásának folytatása

Ez most egy kicsit más

Ez most egy kicsit más


Van, hogy egy kicsit máshogy látom a világot. Nem éles kontúrokkal, nem túlságosan realisztikusan. Az is lehet, hogy egyszerűen csak ilyen. Pillanatnyi benyomások, hangulatok. Az sem baj, ha nem tetszik, csak úgy jött ❤ 

Erzsébet – kertben

Erzsébet – kertben


Október utolsó napján, végre napfényt láthattunk. Nem az első péntek délután, amit az Erzsébet-kertben töltöttünk Benivel.  Ezért a fotóért hasaltam egy kicsit az avarban 🙂   Valamiért ez a csodás fa eddig elkerülte a figyelmemet,de most elvarázsoltak a színei:  Vasárnap reggel … olvasásának folytatása

Ködös reggelen az Erzsébet-kertben

Ködös reggelen az Erzsébet-kertben


Szombat reggel sétáltam az Erzsébet-kertben. Viszonylag korán volt az időpont. Napsütésben már sokszor láttam, hogy milyen gyönyörű ez a környezet, most néhány ködös képet mutatnék, hogy így is szép 🙂  Patakpart Fekete-fehérben hogy tetszik? Távolodik… Ebből a nézőpontból is meg szerettem volna mutatni az … olvasásának folytatása

Napfényes olvasás

Napfényes olvasás


Nicolas Barreau: A nő mosolya  Ezt a könyvet olvastam ki ma éppen. Ettől pedig mindig elszomorodom. Nagyon szeretek olvasni, csak azt nem szeretem annyira, amikor vége a könyvnek, mert akkor el kell szakadni attól a világtól, amibe a könyv által … olvasásának folytatása

Ma nem fog esni…

Ma nem fog esni…


Legalább is az előrejelzések szerint. Persze délután már dörgött az ég és zuhogott az eső. A csendesebb időben azért készült néhány fotó.   A napsütéses őszi fotók még váratnak magukra 🙂 

Januári tavasz

Januári tavasz


Péntek lévén ma előbb végeztem a munkával, alig vártam, hogy a nehezen előbújó napon süttessem magam. A szél tombolt, mint általában Sopronban, de a napsütés kárpótolt mindenért. Sétáltunk az Erzsébet-kertben, ahol virágoznak a fák és teljesen tavaszi a hangulat.

Hó


Szombaton munkanap lévén meglehetősen korán ébredtem. Valami fura zajra, talán a szélre. Kinéztem az ablakon és mint egy gyerek örömködni kezdtem a hóesésnek. Persze elég viharosnak tűnt az idő, de sietve készültünk a szabadba. Néhány mobillal készült fotó:  Szerencsére tudtam … olvasásának folytatása