2015. márciusi háttérképek

2015. márciusi háttérképek


Az esős februári hétvége után már nagyon várjuk az igazi tavaszt: napsütést, virágzást. Így most tavaszváró háttérképeket válogattam, Szénási Feri pedig üde tipográfiával látta el a képeket.  Nagy méretben itt találhatók:  http://indafoto.hu/kisklau/2015_marciusi_hatterkepek

Késő este Sopronban

Késő este Sopronban


Úgy alakult, hogy évzáró vacsora után késő este sétálhattunk a Belvárosban. Külön öröm, ha már hó nem esett, az eső tette kissé mássá a soproni utcákat.

Ködös városi séta

Ködös városi séta


Ezüstvasárnap délelőtt egy kicsit sétáltam a belvárosban. Valahogy akármerre néztem, lámpaoszlopokat láttam. Eddig nem is tűnt fel, hogy ilyen sok van a városunkban.

Sopron adventkor

Sopron adventkor


Pont nem hóeséses romantikus képeket mutatok, hanem pénteki napsütéses fotókat. Hideg volt, de a nap decemberhez képest meglepően erősen sütött. Sétáltunk egy kicsit a belvárosban. Szokatlan volt ez a decemberi napsütés.   Persze a többi kedvenc helyre is elsétáltunk a belvárosban. … olvasásának folytatása

Karácsonyfadíszek

Karácsonyfadíszek


Szerencsére inkább fotózom a díszeket,  mint halmozom őket itthon 🙂 Minden évben megcsodálom a gömbdíszeket, készítek is néhány fotót. Még mindig a rózsaszín a kedvencem, ki tudja, lehet, hogy egyszer ilyen díszek lesznek a karácsonyfánkon.

Adventi hangulatban

Adventi hangulatban


Már napok óta készülődünk. Ide egy kis dísz,  oda egy gyertya. Na még egy égősor és egy gömb. Aztán eszembe jutott, hogy angyalkám is van valahol. Szépen lassan, ahogy közeledik az ünnep, helyére kerül a körülöttünk is minden.  Mécses Ebben egy … olvasásának folytatása

Ködös reggelen az Erzsébet-kertben

Ködös reggelen az Erzsébet-kertben


Szombat reggel sétáltam az Erzsébet-kertben. Viszonylag korán volt az időpont. Napsütésben már sokszor láttam, hogy milyen gyönyörű ez a környezet, most néhány ködös képet mutatnék, hogy így is szép 🙂  Patakpart Fekete-fehérben hogy tetszik? Távolodik… Ebből a nézőpontból is meg szerettem volna mutatni az … olvasásának folytatása

Kresz-parkban

Kresz-parkban


Amikor Beni kicsi volt, szinte minden nap itt játszottunk. Nagyon klassz hely. Most már többnyire egy padról figyelem, hogy játszik vagy száguldozik. Itt készült néhány napsütéses fotó.

Hortenzia (Hydrangea macrophylla)


Véletlenül vettem észre, hogy a lakótelepen is van ez a szép virág. Elképesztően nagy bokor és csodás látvány. Többféle színben létezik, de a legkedvesebb amikor egy bokron több szín is pompázik. Pont ilyet találtam ma is 🙂

2014.07.20. hortenzia (1) 2014.07.20. hortenzia (2) 2014.07.20. hortenzia (3) 2014.07.20. hortenzia (4) n 2014.07.20. hortenzia (6) 2014.07.20. hortenzia (8) n 2014.07.20. hortenzia (10)2014.07.20. hortenzia (4) 2014.07.20. hortenzia (7) n 2014.07.20. hortenzia (9) n másolata

Pillangóvirágos szép reggel ♥

Pillangóvirágos szép reggel ♥


  Nem titok. Imádom ezeket a virágokat. Először szeptemberben fotóztam pillangóvirágot. Esős, de kellemes vasárnap délután. Pont úgy, ahogy a nagymamám kertjében láttam ezeket a virágokat. Azóta ahányszor csak tehetem, fotózom. Nagy meglepetésemre, már június végén láttam, hogy nem kell … olvasásának folytatása