Emlékezzünk

Emlékezzünk


“A novemberi sírlátogatás sok ember számára puszta konvenció, vasárnapi “program”, mint ahogy az ünnepek tartalma, úgy a gyász tartalma is gyakran formasággá csupaszul. De legalább annyian vannak, akik az egész évben bennük rezgő, szelencébe zárt emlékezést engedik ezekben a napokban … olvasásának folytatása

Tök

Tök


Idén nem faragtunk tököt Halloweenre sem meg úgy egyébként sem. Viszont vettem miniben, mert tetszett a színe és úgy gondoltam dekorációnak jó lesz. Kicsit bohóckodtak vele a gyerekek más nem történt, de ezeket a képeket megmutatom.  

Ahogy a kisfiam látja

Ahogy a kisfiam látja


A családdal sétálni indultunk. Mivel én szinte mindig fotózom, eleget látja ezt Beni is. A telefonjával szokott képeket készíteni, de most elkérte anyukám fotómasináját és néha kérdezett, néha pedig türelemre kellett inteni, de ezeket a képeket ő fotózta. Nyilvánvalóan mint … olvasásának folytatása

Péntek reggeli köd

Péntek reggeli köd


Mikor reggel felébredtünk és kinéztem az ablakon, kivételesen örömmel fogadtam a sűrű ködöt. Ma végre lefotózhatom ezt a ködös hangulatot gondoltam. Benit elvittem az iskolába majd az Erzsébet-kert felé vettem az irányt. Meglepetésemre szinte teljesen kihalt volt minden. Ezért aztán … olvasásának folytatása

Séta az erdőben

Séta az erdőben


2013.10.23.-án a szüleimnél voltunk. A szokásos ködös reggelnek indult néhány bosszúsággal, de bíztunk a napsütésben. Valamivel ebéd után meg is érkezett, így sétálni indultunk a közeli erdőbe. Anyuék nem nagyon szeretik, ha őket fotózom, de azért szoktam egy-egy képet lesből … olvasásának folytatása

Világvégetónál

Világvégetónál


Már nagyon készültünk egy sétára, de úgy tűnt, hogy az egész országban csak nálunk van köd. Aztán, mint egy villámcsapásra eltűnt minden homály és ragyogó napsütés támadt így el is indultunk. Körbe szoktuk sétálni a tavat, van is egy kis … olvasásának folytatása

Kiskutya látogatóban

Kiskutya látogatóban


A Solidissima Kennelnél tettünk látogatást. A kiskutyák már hat hetesek lettek. Szóval pont két hete nem láttam őket, így voltak naiv elképzeléseim a fotózásról. Persze tíz jóllakott, bűbáj kiskutya rohant felém. Bújtak, rosszalkodtak, húzták a cipőfűzőmet, kabátomat, bármit, amit értek. … olvasásának folytatása

Reggeli pillanatok

Reggeli pillanatok


Néhány éve volt szerencsénk már a Hotel Karos Spa****superior-ban eltölteni néhány napot. Idén az Apukám a 60. születésnapjára kapott ajándékba tőlünk egy utalványt a Hotelbe, amit szerencsénkre megosztott velünk. Mint általában most is korán keltünk és nyitáskor már pancsoltunk. Néhány fotó: