Tavaszodik

Tavaszodik


Egyik pénteken a régóta várt napsütésben sétálni indultunk a Botanikus kertbe. Sőt, nem is egy helyre. Az egyik a Nyugat-magyarországi Egyetem Botanikus kertje, itt töltöttünk több időt. A másik pedig a Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet Botanikus kertje. Mindkettőben szívesen sétálunk, így … olvasásának folytatása

2015. márciusi háttérképek

2015. márciusi háttérképek


Az esős februári hétvége után már nagyon várjuk az igazi tavaszt: napsütést, virágzást. Így most tavaszváró háttérképeket válogattam, Szénási Feri pedig üde tipográfiával látta el a képeket.  Nagy méretben itt találhatók:  http://indafoto.hu/kisklau/2015_marciusi_hatterkepek

Virágos nap

Virágos nap


Beszaladtam kedvenc virágboltomba egy szál virágért és még néhány szál virág haza szeretett volna jönni velem. Így eljöttek és lefotóztam “őket”. Vannak kedvenceim is, de valamiért mindegyiket szeretem.

Lila tulipánok

Lila tulipánok


Ha szombat, akkor tulipán. Amikor már napok óta nem tudok világosban kijutni a természetbe, valamit akkor is szeretnék fotózni. A tulipán bármikor csodálatos modell lehet. Mindegyik egy kicsit más, mindegyik egy kicsit szebb. 

Tulipán elmúlás…

Tulipán elmúlás…


Múlt szombaton még csodás csokor volt, most már színe halványabb lett, szirmai lehullottak. Elmúlásában is szépséges.

Tulipános délután

Tulipános délután


Ha már hó nem esik, akkor lehet várni a tavaszt. Szombaton reggel vettem is egy csokor tulipánt, azóta már át is kapcsoltam “tavaszváró” üzemmódba 🙂  

Csak egy naplemente

Csak egy naplemente


Nem volt sok időm és kicsit késve is indultam, de talán sikerült a szombati naplementéből egy kis színt és hangulatot megmutatni.

Sopron december 24-én

Sopron december 24-én


A karácsonyi mozi után sétálni indultunk, hogy ne zavarjuk meg az angyalkákat, akik a karácsonyfánkat hozzák. A napokban pompás naplementékben volt részünk, a szerda esti nem volt olyan színes, még is varázslatos volt így nézni a városunkra.  Kék órás Sopron

Novemberben a Fertő tónál

Novemberben a Fertő tónál


Mivel láttam, hogy péntek reggel milyen csodálatos napsütésben mehettünk dolgozni, már nagyon készültem a szombatra, hogy mindezt a Fertő tónál csodáljuk meg. Az úton úgy tűnt, hogy ez nem az a szombat, amikor ragyogó napfelkeltét látunk.  A csatorna felett pára volt … olvasásának folytatása

Fertő tónál szélben, aztán csak hidegben

Fertő tónál szélben, aztán csak hidegben


Pénteken és vasárnap is voltunk a Fertő tónál. Mindig nagyon hideg volt, de pénteken még a szél is tombolt. Azért néhány fotót készítettem. Repül a repül a …  Haragos Fertő tó Sokan örültek a szeles időnek: Az öbölben kevésbé hullámzott: A másik oldalon … olvasásának folytatása