Pipacsosban

Pipacsosban


Még május végén rátaláltunk egy csodaszép pipacsmezőre. Készült is néhány fotó. Persze Beni is fotózott, de pipacsban rohangálni az igazi 🙂  Fertőrákos a háttérben  Pipacstenger  Lehetek én is az egyetlen  Pipacsölelés Fúj a szél A legszebb mező Reklámok

2014. júniusi háttérképek

2014. júniusi háttérképek


Éppen most készültek el a júniusi háttérkép jelöltek. Remélem jól választottam közülük az indafoto.hu szokásos havi háttérkép pályázatához. Köszönöm a tipográfiát Szénási Ferinek 🙂

Mezőn, szélben, virágok közt…

Mezőn, szélben, virágok közt…


A mesés szabad hétfő. Estére már nyoma sem volt a szép időnek, de ez a délelőtt felejthetetlen volt.

Pipacs – Papaver rhoeas – Poppy

Pipacs – Papaver rhoeas – Poppy


  Nagyon vártam, hogy meglássam az első pipacsot, szinte hihetetlen, mert ezen a tavaszon, már három héttel ezelőtt ott mosolygott néhány szál pipacs a sínek mellett a felüljárónál. Ez az a hely, ahová sajnos nem lehet felmenni. Aztán a múlt … olvasásának folytatása

Keddi kaland


Szerencsére kedden nekem munka után, Benikének meg néptánc óra után van szabadidőnk. Szóval jóval öt után elindultunk egy kicsit kalandozni. Elvben csak azt terveztük, hogy Fertőrákosra megyünk Anyukámhoz, de egy hirtelen ötlettől vezérelve bekanyarodtam Sopronkőhida után a kavicsbánya felé. Mentem … olvasásának folytatása

Pipacs-szerelem


Gondolom nem vagyok egyedül a pipacsok iránti rajongásommal. Szeretem napsütésben, esőben, szélben, szálanként és mezőnyi mennyiségben.   Vasárnap fotóztam ezt a sok szépséget, de egyszer majd készítek egy válogatást úgy, hogy minden évből kiválasztom a kedvenc pipacsos képem 🙂