Egy óra Bécsben


Egy jól sikerült cselgáncs verseny után, a zord idő ellenére, úgy gondoltuk, ha már Bécsben vagyunk, akkor nézzük meg a Városháza előtt felállított Bécsi Adventi Varázslat karácsonyi vásárt. Christkindlmarkt am Rathausplatz. Egyszer jártam már itt, akkor szerencsém volt, havas, de szép … olvasásának folytatása

Decemberi háttérképek

Decemberi háttérképek


A hétvégén már advent első vasárnapja lesz, így pont ideje volt a háttérképeknek is. Kicsit ünnepélyeset is szerettem volna, kicsit télit is, remélem mindenki talál majd neki tetszőt. A képek igazi dísze lett a tipográfia, Szénási Ferinek köszönhetően. Nagy méretben … olvasásának folytatása

Erzsébet-kerti délelőtt


Nem is tagadhatnám, szeretem ezt a helyet. Szinte minden héten teszek itt egy rövidebb sétát. Valószínű azért is van így, mert munkába menet rálátok a parkra és elvarázsolnak a színei. Ilyenkor azonnal az jár a fejemben, hogy mikor sétálhatok itt … olvasásának folytatása

Ez most egy kicsit más

Ez most egy kicsit más


Van, hogy egy kicsit máshogy látom a világot. Nem éles kontúrokkal, nem túlságosan realisztikusan. Az is lehet, hogy egyszerűen csak ilyen. Pillanatnyi benyomások, hangulatok. Az sem baj, ha nem tetszik, csak úgy jött ❤ 

Erzsébet – kertben

Erzsébet – kertben


Október utolsó napján, végre napfényt láthattunk. Nem az első péntek délután, amit az Erzsébet-kertben töltöttünk Benivel.  Ezért a fotóért hasaltam egy kicsit az avarban 🙂   Valamiért ez a csodás fa eddig elkerülte a figyelmemet,de most elvarázsoltak a színei:  Vasárnap reggel … olvasásának folytatása

Ködös reggelen az Erzsébet-kertben

Ködös reggelen az Erzsébet-kertben


Szombat reggel sétáltam az Erzsébet-kertben. Viszonylag korán volt az időpont. Napsütésben már sokszor láttam, hogy milyen gyönyörű ez a környezet, most néhány ködös képet mutatnék, hogy így is szép 🙂  Patakpart Fekete-fehérben hogy tetszik? Távolodik… Ebből a nézőpontból is meg szerettem volna mutatni az … olvasásának folytatása

Napfényes olvasás

Napfényes olvasás


Nicolas Barreau: A nő mosolya  Ezt a könyvet olvastam ki ma éppen. Ettől pedig mindig elszomorodom. Nagyon szeretek olvasni, csak azt nem szeretem annyira, amikor vége a könyvnek, mert akkor el kell szakadni attól a világtól, amibe a könyv által … olvasásának folytatása

2014. októberi háttérképek

2014. októberi háttérképek


Kezdem a már-már közhelyes megjegyzésemmel, hogy ismét eltelt egy hónap. Nem gondoltam volna, hogy pont a szeptemberi, iskolakezdős hónap fog így elvágtázni mellettünk. Igazi vénasszonyok nyarát vártam szeptemberre. Gondolom nem voltam ezzel egyedül. A napocska még sem túl gyakran villantotta … olvasásának folytatása

Érik a szőlő :)


Vasárnap kihasználva a csodás napsütést és a felső szomszédom kora reggeli ébresztőjét, elindultam Fertőrákosra a szüleimhez. Gondoltam, hogy inkább a Fehér úton, Balfot érintve megyek, mert az olyan izgalmas út 🙂 Csodás reggeli fényekben csak úgy ragyogtak a szőlőfürtök.

2014.09.21. szőlő (1) n 2014.09.21. szőlő (2) 2014.09.21. szőlő (6) 2014.09.21. szőlős (1)2014.09.21. szőlő (8) 2014.09.21. szőlő (12) 2014.09.21. szőlős (3) 2014.09.21. szőlős (4) 2014.09.21. szőlős (7)2014.09.21. szőlő (5) n 2014.09.21. szőlő (13) n2014.09.21. szőlő (4) 2014.09.21. szőlő (9) n