A tónál

A tónál

Görbehalmon található a Fehér úti tó. Ezt a tavat én Világvégetónak hívom már nagyon régóta. Amikor ki kell szellőztetni a fejünket, amikor kiszaladnék a világból, akkor is ide szoktam jönni. Persze akkor is ide jövünk,amikor csak kellemes helyet szeretnénk, amikor körbe szeretnénk járni a tavat, amikor a békákat figyeljük, amikor a tavaszi virágokat és az őszieket. Régről is sok képem van innen, de most csak a pénteken készülteket mutatnám meg. Egyébként pénteken itt 24 órás horgászverseny kezdődött. Nem sok vizet zavartunk, de azért Benike megpróbált segíteni a pecásoknak 🙂

2013.09.06. A tónál (1) 2013.09.06. A tónál (2) Az apró részletek is nekünk szólnak, vegyük őket észre2013.09.06. A tónál (4) 2013.09.06. A tónál (5) 2013.09.06. A tónál (6) 2013.09.06. A tónál (7) 2013.09.06. A tónál (8)Láthatóan erre a cseppet sem lejtős helyre terítette Beni a plédet. Majd gondosan kipakolta rá a piknikezéshez szánt finomságokat. Barack és körte. Külön élmény volt ezeket a tóból kipecázni, mert nyilván az össze ott kötött ki 🙂2013.09.06. Beni és a fánk

2013.09.06. Beni olvas 2013.09.06. cipő (2) 2013.09.06. együtt

2013.09.06. A tónál (9) Azért ez még nem annyira ősz2013.09.06. A tónál (10) 2013.09.06. A tónál (11) Viszont nagyon korán sötétedik2013.09.06. A tónál (12) Mező:2013.09.06. A tónál (13) 2013.09.06. A tónál (15) 2013.09.06. A tónál (16) Aranyóra2013.09.06. A tónál (17) 2013.09.06. A tónál (18) 2013.09.06. A tónál (19) 2013.09.06. A tónál (20) 2013.09.06. A tónál (21) 2013.09.06. A tónál (22) 2013.09.06. A tónál (23) 2013.09.06. A tónál (24) 2013.09.06. A tónál (26)

Reklámok

2 thoughts on “A tónál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s